(Mi tevrteent wala az titokteliess felsev zobaaban?)
Hogyan váltotta fel Fruzsinka asszony Mariska leányasszonyt, abban a felső szobában, ott Rab Ráby tömlöcze fölött? – Hogy ezt kimagyarázzuk, nagy kerülőt kell tennünk.
Fruzsinka asszonyt akkor, mikor a férjét üldözőitől megszabadította, s maga is a legnagyobb kelepczéből csak alig tudta kihúzni a lábát, ennek az esetnek a következtében megszállotta a szentlélek. Valami nagy dologra határozta el magát. Ha megszabadult egyszer Ráby, szabaduljon meg kétszer is, szabaduljon meg egészen!
A czimboráitól azonnal búcsut vett, azokat utasította, hogy menjenek ki Magyarországból, csatlakozzanak Törökországban valamely harámbasához, ott a haramiamesterség még tisztességes hivatal, értenek hozzá; folytassák ott.[42]
Maga pedig levetette a Villám Pista-féle köntöst, felvette megint az asszony-gunyát, átment Erdélybe, letelepedett a híres zsibói házban, kitért kálvinistának s rögtön megindította a válópert «szökevény» férje ellen. Igen jó titulusa volt hozzá; «hűtlen elhagyás», «bebörtönöztetés». A felől biztos lehetett, hogy Ráby Mátyás nem fog megjelenni az edictalis citatióra; s akkor in contumaciam elválasztja a consistorium a feleségétől három hét alatt. Akkor aztán megszabadul Ráby Mátyás az utolsó legnehezebb lánczától is, senkinek sem lesz Rab Rábyja, még a Fruzsinkának sem. Vissza akarta adni Ráby Mátyást maga-magának. Jót akart tenni.
Már javában folyt a válóper, a mikor hirét vette, hogy a futóbolond Ráby megint csak beledugta a lábát abba a kalodába, a honnan nagy keservesen tudta már egyszer kihúzni, s megint odajutott Pest vármegye tömlöczébe.
Ekkor összekáromította az egész világot: hát a Herkópáter sem akarja, hogy abból, a mit ő elkezd, valami jó lehessen! Bújában, bosszújában megint felvette a férfiruhát, övébe dugta a mordályokat, lóra kapott s újra neki indult Villám Pista hirével felrémíteni a világot s most már kegyetlenkedett.
Vakmerő betöréseit a horvát határszéli lankásoktól egész a solti határig kiterjeszté s nem a lovat lőtte ki már a pandúr alól.
Egy éjjel azonban hirtelen rosszúl kezdte magát érezni s kénytelen volt a czimboráitól egy halászkunyhóban elmaradni. A halász elárulta őt a pandúroknak, rajta ütöttek, nem tudott se menekülni, se védekezni; elfogták, felhozták Pest vármegye börtönébe.
Mire ideértek vele, már alig állt a lábán, valami ragályos bajt hozott magával a török határszélről. Ott azt nagyon olcsón adták.
A mint Janosics uram megpillantá a behozott foglyot, egész gyönyörűséggel látott a beneventáláshoz. Még most is sántított a lövéstől, a mit kapott tőle.
– Bekerültél hát, drágalátos szép madár! No majd mingyárt lekoppaszszuk rólad ezeket a czifra tollaidat!
S hozzá kezdett a koppasztáshoz.
A Villám Pista nyakán volt egy szép fekete selyemkendő nagy tenyérnyi aranyrojttal, legelébb is azon kezdé a porkoláb, hogy azt leoldja onnan.
– Ne nyúlj hozzám, porkoláb; mert bizony megbánod! nyögé a beteg rabló.
– Dejszen jobb lesz ez az aranyrojtos nyakravaló nekem! szólt Janosics nevetve, s mingyárt fel is kötötte a saját nyakára.
– Attól fulladsz meg, porkoláb, meglátod!
Mikor aztán a várnagy a többi ruháiból is le akarta vetkőztetni, a felébredt asszonyi szemérem iszonynyal lázadt fel ellene. Villám Pista – nem, Fruzsinka elkezdett kétségbeesetten tiltakozni.
A női jajszavakra egy tekintélyes úr jött be a hajdúterembe, a hol a rablót vetkőztették; Tárhalmy, a főjegyző.
Első tekintetre megismerte Fruzsinkát.
Rögtön megparancsolá, hogy hagyjanak neki békét, mert az a fogoly nem férfi, hanem nő. Ő ismeri a családját; ez egy nemes asszony, a kivel rangja szerint kell bánni.
Nem engedhette, hogy Ráby Mátyás feleségét így meggyalázzák.
S minthogy a legritkább esetek közé tartozott, hogy magyar nemesi családból való hölgy a vármegye palloshordó keze alá kerüljön, annálfogva külön börtön sem volt a nők számára rendelve; hanem az ilyen rendkivüli esetnél becsukták a foglyot a legkevésbbé használt szobába, a levéltárba. Ennek a kulcsa a főjegyzőnél állt, ki egyuttal archivárius is volt. (Azért tudott Mariska a levéltárból Rábyhoz leizengetni.) Most aztán ezt a szobát Fruzsinkának rendezték be tömlöczül.
Mikor Tárhalmy kiszabadította a fékezhetlen asszonyt a mortifikáló hajdúk keze közül, az lihegve mondá neki:
– Ezt én még meghálálom az úrnak…
– Mivel tehetné ön azt, szegény asszony?
– Azzal, hogy holnapra meghalok…
A mint aztán Tárhalmy maga felvezette őt a börtönébe s asszonycselédet rendelt a szolgálatára, az összeroskadó nő azt suttogá neki:
– Uram! Önnek van egy szép, fiatal leánya; jó gyermek, egyetlen. Küldje el azt innen a háztól azonnal, mert én olyan vészt hoztam magammal, a mi megrontja még a levegőt is.
Tárhalmy megmondta a dolgot a leánynak. Azt is megmondta neki, hogy a behozott kalandornő a Ráby Mátyásnak a felesége. Azért Mariskának el kell menni a háztól, Budára a nagynénjéhez.
Mariska megijedt: de nem a beteg nőtől, hanem attól, hogy ő nem közlekedhetik a fogolylyal többé, s az vagy éhen hal, vagy méreg által vesz el. Azon könyörgött az atyjának, hogy hadd maradjon ő itt; hadd ápolja ő maga azt a nőt.
Bizony csak még ez lett volna hátra, hogy a Ráby Mátyás Fruzsinkájának dögvészes ágya mellett virraszszon a Mariska! De már ennél több esze volt Tárhalmynak, mint hogy a romanticismust ennyire engedje vinni.
Pedig majd rávette ez a leány; olyan szépen tudott könyörögni!
Ez alatt azonban megérkezett a megyei orvos s megvizsgálta a beteg rabnőt.
Az orvos hamis diagnosist csinált, félreismerte a bajt. Nem is csoda. Hetven év óta nem volt ez országban híre sem «annak» a nyavalyának. A Villám Pista a keleti pestist hozta fel magával a török határszélről; annak a jelenségei pedig olyan könnyen összetéveszthetők egy másik bajjal, a minek az orvosok olyan czifra nevet adtak, hogy a laikusok meg ne értsék.
Mikor ezt az orvostól meghallotta Tárhalmy, akkor aztán határozottan megtiltotta Mariskának, hogy azon nő szobájába belépjen.
De Fruzsinka nem is engedett magához senkit közelíteni. A Franciskánust is kikergette, a ki a lelki vigaszt adni jött hozzá. Attól tudták meg, hogy protestánssá konvertált. Maga rendelte el, hogy ha meghal, a nagykőrösi diákokat kell elhivatni, hogy elénekeljék.
De azután egy még ennél is nehezebb körülmény jött közbe, mely Tárhalmyt arra birta, hogy leányát elküldje a vármegyeháztól Budára.
Megérkezett az alispánhoz Lievenkopp peremptorius felszólítása Ráby szabadon bocsátása iránt.
A megye rendei azt mondták rá: «nem!» El kell neki itéltetni a maga törvényszéke által.
Lievenkopp felszólításához sanctio is volt csatolva. A kérdést ágyúk és szuronyok fogják kisérni.
– Tessék! A kérdésre bezárt kapú lesz a válasz. S e bezárt kapún belül a kihirdetett itélet fog végrehajtatni a rabon, a ki ennek a vármegyének a rabja, s a fegyvernek fegyver fog ellenállani.
Tehát vagy végre lesz hajtva az itélet «in facie loci», vagy ostrommal veszik be a vármegyeházát.
Ez elől el kell távolítani azt a gyönge leányt. Ez nem annak való tapasztalás.
Így lett Ráby Mátyás szűk ege megfosztva az ő édes angyalától, s így váltotta azt fel az ő életének, szerencsétlen sorsának elbukott angyala.
A mit igért az asszony, meg is tartotta: reggelre meghalt. Tanácsos volt őt még az nap átadni a nyugodalmas földnek.
Alugyék békével…
Ne vádolja s ne mentse őt senki…