(Nagy vita a Hauhnhnm-ek országgyülésén és a vita eredménye. – A Hauhnhnm-ek müveltsége. – Épületeik. – Temetkezés. – A Hauhnhnm nyelv tökéletlenségei.)
A Hauhnhnm országgyülések határozatai soha elégedetlenséget vagy zúgolódást nem keltenek, még akkor sem, ha különböző véleményekből alakult ki a határozat: náluk nem szégyen az, ha valakit érvekkel és igazsággal meggyőznek. Ottlétem folyamán egyszer tartottak országgyülést, távozásom előtt mintegy három hónappal, melyen az én gazdám mint a környék képviselője, hivatalos volt. Ezen a gyülésen egy régi vitát intéztek el, talán az egyetlen, komoly vitát, mely ebben az országban időszerüvé válhatott. Az országgyülésről megtérve, gazdám részletesen elmondta nekem a kérdés egész velejét.
A vitatott pont ezek szerint az volt: „nem kellene-e a yehu-kat kipusztitani a föld szinéről?“ Az egyik képviselő, aki a javaslat mellett szavazott, számos sulyos és kimeritő érvvel védte álláspontját. „A yehuk“, ugymond, „a legpiszkosabb, legártalmasabb, legalaktalanabb bestiák, kiket a természet valaha létrehozott: lusták, fejlődésképtelenek, rosszindulatuak; titokban kiszivják a Hauhnhnm-ek tehenének a tőgyét, megölik és felfalják a macskákat, letiporják, szétzavarják a vetést s ha nem vigyázna rájuk a Hauhnhnm, folytonosan, még száz ilyen dolgot cselekednének.“ Felemlitette a régi hagyományt, „hogy volt idő, mikor nem éltek yehu-k ebben az országban; hogy egyszer, nagyon régen, két ilyen bestia megjelent a hegy peremén; – vajjon a nap hevétől rohadt s gőzölgő mocsarakból keltek ki, mint a nyüvek, vagy a tenger szennyes tajtékja szülte őket, – senki se tudja. Annyi bizonyos, hogy rut fajtájuk gyökeret vert e talajban s rövid idő alatt igen elszaporodtak; ellepték s megfertőzték az egész országot. A Hauhnhnm-ek, hogy megszabaduljanak e csapástól, hajtóvadászatot rendeztek, körülzárták az egész csordát, megölték a véneket, de mindegyik Hauhnhnm megtartott két yehu-kölyköt, istállóban nevelte s megszeliditette, amennyire már egy természettől fogva ennyire vad s makacs állatot egyáltalában lehet: kocsihuzásra s effajta munkára mégis ráfoghatták“. A képviselő ugy gondolta, „hogy sok igazság lehet ebben a hagyományban, mert e teremtések semmiképpen nem lehettek yln hniamshy-k, azaz őslakók, ezt mutatja a Hauhnhnm-ek s más lények irántuk érzett nagy ellenszenve, ami, bár gonosz természetükkel busásan rászolgáltak, soha nem jutott volna ennyire, ha a yehuk ősidők óta itt laktak volna; vagy ha igen, már régen ki is pusztitották volna a yehu-kat. A benszülöttek azonban, remélve, hogy a yehuk majd hasznos szolgálatokat tehetnek fajunknak, igen helytelenül elhanyagolták a szamarak tenyésztését, pedig az jóindulatu, kellemes egy állat, könnyen tartható, szelid, szófogadó, nincs kellemetlen büze, mint a yehuknak, erős és munkabiró, ha nem is oly fürge és ügyes s ha „iá“ orditása nem is valami elbájoló muzsika, mégis, távolról sem oly fülsértő, mint a yehuk rettenetes üvöltözése.“
Az országgyülés számos képviselője ugyanilyen értelemben nyilatkozott. Ekkor gazdám jelentkezett szólásra s javaslatot tett. Okom van hinni, hogy én adtam ötletet, közvetve, e javaslatra. „Ami a hagyományokat illeti, – igy beszélt gazdám – melyeket nagyon tisztelt előttemszóló felemlitett, teljesen osztja nézetét. Bizonyos, hogy az a két yehu, aki először jelent meg ebben az országban, a tengerről került ide; de ugy történhetett az, hogy társaik e kettőt elüzték, ezek aztán elvadultak, elfajzottak a hegyek között. E következtetésre az inditotta, hogy jelenleg egy csudálatos yehu van a birtokában (ez én voltam), akiről nyilván mindnyájan hallottak és sokan látták is.“ Gazdám aztán elmondta, hogy talált engem először; hogy testemet miként boritja más állatok bőréből és szőréből csinált mesterséges hüvely; hogy beszélni tudok, van saját nyelvem s az övéket tökéletesen megtanultam; hogy elbeszéltem neki, miként kerültem ide; hogy ruha nélkül is látott s mondhatja, egészen olyan yehu vagyok, mint bármelyik, csak éppen fehérebb, kevésbé szőrös és a körmeim rövidebbek. Hozzátette, hogy én minden módon arról akartam meggyőzni őt, hogy az én országomban a yehu az uralkodó és értelmes lény s a Hauhnhnm csak alacsonyrendü állat. Valóban, el kell ismernie, hogy a yehu-k minden tulajdonsága mellett felfedezhető bennem valami halvány értelemféle, mely azonban a Hauhnhnm-értelemhez viszonyitva oly csekély, mint amilyen csekély az idevaló yehuk értelme az enyémhez képest. Egyebek közt például beszéltem neki arról, hogy mi a fiatal Hauhnhnm-eket kiheréljük, hogy azok megszelidüljenek. Ez a müvelet könnyü és biztos. Már most kérdi, szégyen-e tanulni, ha hasznosat tanulhatunk, akár a vadállatoktól is, hiszen sokat tanultunk a hangyáktól, épiteni a fecskétől tanultunk (ugy forditom a lyhannh szót, bár ez a madár valamivel nagyobb) és igy tovább. Ő bizony azt hiszi, hogy ezt a találmányt szépen alkalmazni lehetne a yehuk-ra is. Ez az eljárás kezesekké, szelidekké tenné a fiatal yehu-kat s aztán idővel az egész fajta kipusztulását vonná maga után, anélkül, hogy azért gyilkolniok kellene. Közben a Hauhnhnm-ok jól kitanulnák a szamártenyésztés minden csinját-binját. A szamárnak amellett, hogy minden tekintetben kellemesebb, rokonszenvesebb állat, még az az előnye is megvan, hogy már ötéves korában munkához fogható, mig a yehu-nál tizenkét évig tart a fejlődés.
Ez volt mindaz, amit gazdám a nagy országgyüléssel kapcsolatban elmondott nekem. De jóságból és tapintatból elhallgatott valamit, ami egyenesen saját személyemre vonatkozott s aminek szomoru következményeit csakhamar érezhettem, mint ahogy az olvasó megfelelő helyen értesül majd róla. Egy szomoru részletet, melynek napjától életem minden bánata és reménytelensége számitódik.
A Hauhnhnm-ek nem ismerik a betüket, következésképp minden tudásuk hagyományokon alapszik. Tekintve, hogy nagyon kevés eseménye lehet oly népnek, mely folytonos egyetértésben, az erények folytonos gyakorlásában élt az értelem uralma alatt s különben is elzárkózott minden kereskedelemtől; természetes, hogy a Hauhnhnm történelmet agyterhelés nélkül fejében tarthatja bárki. Már emlitettem, hogy a betegséget nem ismerik s igy nincsenek orvosaik. De vannak kitünő flastromok és növényi gyógyszerek, balesetekből származó törések, zuzódások, horzsolások enyhitésére, gyors gyógyitására.
Az évet a nap s hold változatai alapján számitják; hetekre nem osztják fel. E két égitest mozgását jól ismerik s tudják a nap- és holdfogyatkozások elveit is. Tovább azonban nem terjed csillagászattani ismeretük.
Azt el kell ismerni, hogy a költészetben minden nemzetet felülmulnak. Hasonlataik oly szépek s főleg oly találóak, leirásaik oly hüek, hogy soha megközelitőleg hasonlót sem találtam egyetlen nép költészetében sem. Költeményeik rajongva beszélnek a barátságról és a jóságról, majd a versenyek és testgyakorlatok győztesét ünneplik és dicsőitik. A Hauhnhnm-i épületek, bár durvák és egyszerüek, nagyon kényelmes lakóhelyek, hideg és meleg viszontagságai ellen kitünően védik a gazdát és vendégét. Van ezen a vidéken egy különös fa, aminek negyvenéves korában megereszkednek a gyökerei s akkor az első vihar kidönti. Ez a fa egyenes és sudár, mint a mi fenyőnk. A Hauhnhnm-ek éles kővel kihegyezik a végét (a vasat nem ismerik), tiz hüvelyknyi távolságban beledugdossák a földbe, s aztán árpaszalmából, vagy indából fonadékot csinálnak, azzal kitöltik a hézagokat. Ugyanigy készül a tető s az ajtók eresztéke.
A Hauhnhnm-ek fogásra első lábukat használják, a pata és csülök közti homoru részt oly ügyességgel, amit eleinte el se hittem. Volt nálunk egy fehér kanca, amelyik ilyen fogással egész kényelmesen befüzött egy varrótüt, amit én kölcsönöztem neki. Ugyanezzel a mozdulattal fejik meg a tehenet, aratják le a zabot s tesznek mindent, amihez kéz kellene. Van kovájuk, amit kőhöz dörzsölve, mindenféle szerszámot csinálnak belőle: mérleget, baltát, kalapácsot. Kaszát is csinálnak, azzal vágják le a termést, amit aztán yehu-k kocsin szállitanak haza. Fából és agyagból csinálnak edényeket; ez utóbbit a napon száritják.
Ha valami baleset közbe nem jön, a Hauhnhnm-ek rendesen igen magas kort érnek el. Ha aztán meghalnak, igen sötét és elhagyott helyen temetik el őket. Rokonok s barátok sem örömet, sem fájdalmat nem éreznek a temetésen. A haldokló is egészen nyugodtan, s minden szomoruság nélkül hagyja el a világot, mintha csak arról volna szó, hogy látogatást tett a szomszédban és most hazamegy. Emlékszem, egyszer gazdám meghivta egyik barátját és annak családját, hogy látogassák meg, fontos megbeszélni valójuk volt. Meghatározták a napot és az órát, de csak az asszony jött és két gyermeke, azok is elkésve. Az asszony bocsánatot kért először saját, azután férje nevében, aki ma reggel lhnuwnh. Ez a szó nagyon kifejező a hauhnhnm nyelvben. Értelme körülbelül annyit tesz, nem pontos, csak körülirt forditásban: „visszatérni az első anyához“. Bocsánatot kért, hogy nem jöhetett előbb, de férje a késő reggeli órákban halt meg és szolgájával soká tanácskoztak, hogy hova temessék. Ezután kedvesen és nyájasan társalogni kezdett s igy viselkedett végig, mig a látogatás tartott. Három hónappal ezután maga is meghalt.
A Hauhnhnm rendesen hetven, hetvenöt évet él, nyolcvanat már nagyon ritkán. Nehány héttel halála előtt fájdalom nélkül való, fokozatos bágyadást érez. Ez idő folyamán meglátogatják őt barátai, mert ilyenkor ő maga már nem igen szeret járkálni. Halála előtt mintegy tiz nappal – ezt rendes körülmények közt pontosan megérzi – mégis felkel, kocsiba ül és visszaadja a látogatásokat, az egész szomszédság környezetében. Ilyen yehuk által vont kocsikban járnak különben a nagyon öreg Hauhnhnm-ek is, vagy ha nagy utat kell tenniök, vagy a balesetek következetében bénák és sánták. A haldokló Hauhnhnm tehát ünnepélyesen elbucsuzik barátaitól, mintha hosszu-hosszu utazásról volna szó, más vidékre, ahol ezentul élni kell.
Nem tudom, érdemes-e felemliteni, hogy a Hauhnhnm nyelvben nincsen szó a „rossz“ fogalmára; hacsak a yehu kellemetlen tulajdonságaira vonatkozó szavakat nem tekintem ilyennek. Éppen azért, ha egy szolga ügyetlenségét, egy gyerek csintalanságát, egy kő élességét, a tartós kellemetlen idő lehangoló hatását akarják jellemezni például, akkor jelzőformájában hozzáteszik a yehu szót. Például: hhnm yehu, whnaholm yehu, ynlhmndwihlma yehu – a rosszul épitett házat ynholmhnmrohlnw yehu-nak nevezik.
Nagy élvezettel és örömmel kitérnék e nagyszerü nép számos szokásának és erényének vázolására, de határozott szándékom ugyis, hogy e tárgyról részletes és kimeritő müvet irok legközelebb, kérem az olvasót, várja meg ennek megjelenését. Közben rátérek a magam szomoru sorsának elbeszélésére.