(Az akadémia további leirása. – Szerző több tökéletesitést ajánl, amit elismeréssel megfogadnak.)
A politikai tervkészitők akadémiáján nagyon jól mulattam. A tanárok mind egy szálig mintha meg volnának háborodva. Az ilyesmi rendesen elszomorit. E szerencsétlen tudósok terveket készitettek, melyeknek segélyével meg lehessen győzni az uralkodókat, hogy kegyenceiket bölcseség, tehetség és erény alapján válogassák; meg lehessen tanitani minisztereket, hogy a közjóra gondoljanak; meg lehessen jutalmazni az erényt, a képességet és a jó szolgálatokat; uralkodókat rá lehessen vezetni saját érdekük felismerésére, mely abból áll, hogy népükkel jó egyetértésben éljenek, hogy hivatalnokul hozzáértő emberek választassanak meg más ily őrült agyrémeket, amikre ember még sose gondolt, meg se értett. Látnom kellett ujra, hogy mégis igaz a régi mondás, mely szerint nincs az a bolondság és képtelenség, amit a bölcsek ne láttak volna igaznak.
Annyit azonban meg kell adni, hogy e tudósok között sok volt, aki nem adta át magát egészen képzelődéseinek. Többek között megismerkedtem egy orvossal, aki az uralkodás természetével és módszerével tökéletesen tisztában lenni látszott. Ez a kitünő személy igen hasznos célra forditotta munkálkodását, amennyiben oly szert igyekezett feltalálni, amely a közügyek szereplőinek agybeli bántalmait gyógyitja s jótékonyan hat mindama betegségre, melyek az állam szerveit kikezdték. Abban minden iró és szónok megegyezik, hogy meglepő hasonlatosság van az emberi test és az állam teste között: – nem kézenfekvő-e, hogy mindkét test betegségeit gyógyitani és edzeni kell? Tudjuk, hogy nagy tanácsosok, képviselők egészségét sokszor fölösleges és ártalmas nedvek zavarják, melyek forrongásokban, heves kitörésekben nyernek kifejezést; hogy sokszor a fej beteg, sokszor a sziv; hogy vonaglások állanak be; hogy az idegek görcsösen összehuzódnak s ökölbe szorulnak a kezek, de különösen a jobb kéz; hogy a test tele van renyheséggel, hogy sokszor szédül, felfuvódik; hogy tele van mérges daganatok rothadó anyagával; hogy savanyu és büzös gázok képződnek belsejében; hogy az emésztés zavaros s romlott az étvágy. Azért hát azt ajánlja az az orvos, „hogy az országgyülésen, az ülés három első napján orvosok jelenjenek meg, minden szenátor mellett ott üljön egy és fogja a pulzusát: komolyan és megfontoltan állapitsák meg a betegség természetét, a gyógymódot; legyen ott a gyógyszerész, kézigyógyszertárral s mielőtt a képviselő leül s megkezdődnék az ülés, vegyen be mindegyik hánytatószert, hashajtót, étvágygerjesztőt, gyomorösszehuzót, béltágitót, idegerősitőt, idegcsillapitót, zsongitó pasztillát, gyomorcseppeket, amint az egyes esetek azt megkivánják. Az orvosság hatása szerint a következő ülésen növelni, kisebbiteni lehet az adagokat.“
Ez a módszer nem kerül sok pénzébe a népnek és szerény véleményem szerint szép hasznát vehetnők oly országokban, ahol az országgyülés résztvesz a kormányzásban. Könyebben egyeznének meg, rövidülnének a viták, néhány száj kinyilna s néhány becsukódnék. A fiatal képviselők heves temperamentumát kissé fegyelmezné a hashajtó, az öregek tunyaságát felvillanyozná; az együgyübb képviselők felriadnának álmukból s a kötekedők lehülnének.
Továbbá: „általános a panasz, hogy az uralkodók kegyeltjeinek rossz az emlékező tehetsége. Ez az orvos hát azt ajánlja, „hogy aki felkeresi a minisztert, miután röviden és világosan előadta a dolgát, távozás előtt az emlitett miniszternek fricskázza meg az orrát, vagy rugja egy kicsit hasba, üssön a fülére, vagy dugjon tüt a körme alá, vagy csipje kékre-zöldre a karját, nehogy elfelejtse. Aztán minden fogadónapon meg kell ismételni ezt az eljárást, mindaddig, mig el nem intézte az ügyet, vagy határozottan ki nem jelentette, hogy nem intézi el“.
Ugyancsak ajánlja, „hogy az országgyülés mindegyik képviselője, miután véleményét kimondta és megvitatta, kötelezve legyen szavazatát az ellenkező véleményre adni. Az eredmény bizonyosan az általános közjót vonja maga után“.
Ha az országgyülésen a pártdüh tulheves, erre is van csalhatatlan orvossága a derék tudósnak. Ime a módszer: végy száz pártvezért s állitsd fel őket párosan, a koponyájuk alkata szerint, most hadd jőjjön két derék sebész s fürészelje ketté a két koponyát oly módon, hogy a két agyvelő egyformán legyen elosztva. A lefürészelt részek most felcseréltetnek, ugy, hogy a kormánypárti képviselő az ellenzéki képviselő felekoponyáját kapja a fejébe. Az nyilvánvaló, hogy ez az eljárás nagy ügyességet igényel; de a tanár biztositott bennünket, hogy nem maradhat el az eredmény, ha a mütét jól sikerül. Ugy érvelt, „hogy a két fél-koponya majd megvitatja a dolgot odabent az agyban, hogy hamar megegyeznek, hogy fegyelmezik a gondolatot s létrehozzák azt a mérsékletet és megfontolást, mely annyira kivánatos oly fejekben, amik azt képzelik, hogy az eszmék megértésére és azok vezetésére születtek“. Ami a különböző agyvelők különböző értékét és mennyiségét illeti, a tudós biztositott bennünket, hogy ez merő képzelgés.
Végighallgattam két tanár közt egy heves vitát, hogyan lehetne kényelmesen és hatásosan emelni az adót, az alattvalók tulságos megterhelése nélkül. Az egyik azt állitotta: „hogy egyszerüen meg kell adóztatni a bünt és a bolondságot. Az összeget igazságos birák állapitsák meg, a bünös vagy bolond rokonai és szomszédsága“. A másik éppen ellenkezőleg ugy vélte, „hogy a test és lélek ama tulajdonságait kell megadóztatni, melyekre legbüszkébbek az emberek. S a büszkeség nagysága szerint állapitandó meg az összeg; de mindenki maga határozza meg, hogy az mekkora legyen. Legnagyobb adót azok a férfiak fizetik, akik a nők kegyében állanak, össze kell számolni e kegyek nyilvánulásának számát és természetét; minden kalandot, amelyben részük volt. De persze, ők maguk kell, hogy tanuskodjanak. Elmésséget, bátorságot, udvariasságot ugyancsak magas adóval kell sujtani. Mindenki becsületszavára bemondja, mekkora vagyona van ez erényekből. Viszont nem lehet megadóztatni a becsületet, a bölcsességet s a tanultságot, mert ezek oly tulajdonok, amit még az adókivetők sem hisznek el, s melyeket magukban sem becsülnek sokra az emberek.
A nőket szépségük s a ruházkodásban való ügyességük arányában kell megadóztatni, s legyen meg ugyanaz az előjoguk, hogy az adó nagyságát maguk állapithassák meg. Hüség, szüzesség, szerénység adómentesek; ezek megadóztatásából befolyt pénzből nem lehetne fenntartani még az adóbeszedőket sem.
Hogy a képviselők az udvar érdekét szolgálják, ajánlatos, hogy állami hivatalokért sorsot huzzanak. Sorshuzás előtt a képviselő kezest állit és esküt tesz, hogy az udvar érdekeire szavaz, akár nyer, akár veszit. Jutalmul aztán, amelyik veszitett, a következő sorshuzás alkalmából újra részt vehet a sorshuzáson. Igy állandóan él bennük a remény és várakozás, egyik se panaszkodik szószegés mián, minden baját a szerencsére tolja: ennek válla erősebb és szélesebb, mint egy miniszteré“.
Egy másik tanár széles tervezetet mutatott nekem, melylyel fel lehet fedezni a kormány ellen történt összeesküvéseket. Minden államférfi szorgosan vizsgálja a gyanus személyek étrendjét, hogy mikor és hányszor esznek, hogy melyik oldalukon feküsznek az ágyban, hogy melyik kezükkel törlik meg a hátuljukat, hogy milyen alaku, formáju és szagu az ürülékük, milyen a tapintása, összetétele, milyen az emésztés, mely a gondolatokra és tervekre hat. A tudós rájött, hogy az emberek sohase oly komolyak s elmélyedők, mint mikor odakint vannak. Egyszer kisérletképpen arra gondolt egy ily alkalommal, hogy lehetne legjobban megölni egy királyt, s megvizsgálva a saját ürülékjét, azt zöldes szinünek találta, megint más szinek jelentkeztek, ha népizgatásra, vagy a főváros felgyujtására gondolt.
Az egész javaslatot nagy gonddal dolgozta ki és igen részletesen. De az volt a nézetem, hogy az értekezés nem tökéletes. Ezt meg is mondtam a szerzőnek és kértem, engedné meg, hogy néhány megjegyzést tegyek. Oly szivesen és előzékenyen fogadta szavaimat, ami ritkaság irók és különösen tervelők között. Azt mondta, hogy mindig örül, ha tanulhat valamit.
Elmondtam hát, „hogy Tribannia királyságban, amelyet a benszülöttek Langdennek neveznek és ahol utam folyamán nehányszor megfordultam, a nép zöme leleplezőkből, tanukból, besugókból, vádlókból, végrehajtókból, esküdözőkből, kémekből áll, melyek a miniszterek és hivatalnokaik zsoldjával és zászlaja alatt egészen azok szolgálatában állanak. Ebben a királyságban azok esküsznek össze, akik komoly politikus hirébe akarnak kerülni, vagy azt szeretnék, hogy egy ingatag kormány össze ne düljön. Vagy pénzöket féltik, az államkölcsön emelkedő és sülyedő árjában. Először megállapitják, mely gyanus személyek vádolandók meg összeesküvéssel, most minden irást és levelet összeszednek ellenük, őket magukat vasraverik. Ez irásokat szakértőnek adják át, aki megfejti a szavak, szótagok és betük titokzatos értelmét: például, kitalálják, hogy az éjjeli edény titkos tanácsost jelent; a libasor országgyülést, a dögvész hadsereget, a cserebogár miniszterelnököt; a köszvény főpapot, az akasztófa államtitkárt; a szürő udvari hölgyet; a seprő forradalmat; az egérfogó nyilvános állást; a feneketlen kut kincstárt; a csatorna udvart; a bolondsipka kegyencet; az eltört cső törvényszéket; az üres hordó generálist; a genyedező seb közigazgatást. Ha ez a módszer nem elégséges, akkor két hatékonyabbat alkalmaznak, amit a tudósok Akrostikon és Anagramma néven jelölnek. Minden kezdőbetünek politikai jelentősége van. N politikai összeesküvést, B lovashadsereget, L tengeri flottát, vagy ha összecseréljük a betüket, az elégedetlen párt legmélyebb aknamunkájába nyerünk betekintést.[2] A tanár nagyon megköszönte a felvilágositást és megigérte, hogy értekezésében felemliti a nevemet.
Ezekután beláttam, hogy nem sok keresni valóm van itt, s feltámadt bennem a vágy, hogy visszatérjek Angolországba.