(Egy jelenség, a modern bölcsészet és asztronómia világitásában. – A laputabeliek nagy fejlettsége az utóbbi tudományban. – Hogy nyomja el a király a felkeléseket?)
Minden külföldi ember kiváncsi: én is, mielőtt tovább buvárkodtam volna, engedélyt kértem a királytól, hadd tekinthessem meg a sziget nevezetességeit. Szivesen megadta beleegyezését és tanitómat rendelte mellém evégből. Főleg az érdekelt, milyen módon mozog és lebeg ez a sziget a levegőben. Arról, amit megtudtam, természettudományi pontossággal beszámolok az olvasónak.
A repülő vagy lebegő sziget alakja szabályos kör, melynek átmérője 7837 rőf, szóval ötödfél mérföld, és tizezer hold terület. Vastagsága háromszáz rőf. Feneke, amit csak alulról lehet látni, kétszáz rőf vastagságu sima gyémántdarab. Ezen nyugodnak a különféle kőzetrétegek, a legfelső réteg dus humusz, tiz-tizenkét láb mélységü. A felület befelé lejtőződik, ugy, hogy minden eső és csapadék apró patakokban a sziget közepére folyik, ahol négy nagy medencébe gyül össze, mindegyik medence félmérföld kerületü. Ezekből a medencékből a viz nappal elpárolog, ugy, hogy nem önthetnek ki, de különben is a sziget fel tud emelkedni a felhők és vizpárák fölé, ahol nem esik és nem csapódik le a viz. A természettudomány szerint két mérföldnyi magasságban már nem igen képződik felhő, amit ebben a városban is megfigyeltek.
A sziget közepén ötven rőf átmérőjü luk van: ezen keresztül a csillagászok hatalmas csarnokba szállnak alá, amit éppen ezért flandona gagnolé-nak, vagyis a csillagászok barlangjának neveznek: ez a felszin alatt fekszik, száz lábnyira a gyémántlaptól. E barlangban husz lámpa ég folytonosan, melyek, visszaverve a gyémánt ragyogását, erős fényt árasztanak mindenfelé. A barlang tele van sextansokkal, kvadránsokkal, látcsövekkel s más csillagász-műszerek állnak ott garmadában. Legnagyobb látványossága azonban egy delejtű, rengeteg nagy, alakra olyan, mint valamely szováta. Hossza hat rőf, középen három rőf vastag. Ez a delejtű középen erős gyémánttengelyen forog, oly könnyedén, hogy egy ujjal elmozditható. Körülötte négy láb mélységü gyémánthenger, melynek átmérője tizenkét rőf: ez nyolc, hatlábmagas gyémántlábon nyugszik. Homoru felének közepén tizenkét hüvelyknyi vályu van, ebben áll a tengely és ebben mozog.
Ezt a követ semmiféle erővel nem lehet elmozditani, össze van kötve a sziget alsó részét képező gyémántlappal.
E delejtü segélyével emelkedik és sülyed a sziget s siklik bármely irányban. E tü egyik hegye vonzó, másik hegye taszitó erőt fejt ki: ha már most a delejtüt felfelé irányitják, ugy, hogy a vonzóerő fordul a föld felé, akkor a sziget sülyedni kezd, ha a taszitó végét forditják a föld felé, akkor a sziget emelkedik: ha ferdén áll a delejtü, úgy mozog a sziget is. E delejtüben az erők mindig párhuzamosak az iránynyal.
Ilyen ferde mozgással irányitják a szigetet az ország különböző részébe. Mondjuk, hogy AB jelentse azt a vonalat, melyet képzeletben huzunk keresztül Balnibarbi tartományain. CD legyen az iránytü, C a vonzó vége a tünek, D a taszitó. Most forditsuk lefelé a taszitó végét, akkor a sziget ferdén felfelé, D irányában emelkedik. Elérve D-t, a kő megfordul tengelyén, mire E felé mozog a vonzó-vég, mire a sziget ferdén E felé sülyed, a tengely tovább mozog a vályuban, mig a tü felveszi az EF helyzetet, taszitó-végét lefelé irányitva, mire a sziget F felé mozog. Igy, változtatva a tengely állását, mozog a sziget: emelkedik és sülyed; vagy, viszonylagosan ferdén emelkedik és ferdén sülyed, miáltal más irányokban halad.
De meg kell jegyeznünk, hogy a sziget nem repülheti át a tartomány határait: sem pedig nem emelkedhetik négy mérföldnél magasabbra. A csillagászok, akik hosszu értekezéseket irtak erről, ugy magyarázzák e jelenséget, hogy a delejező nem hat négy mérföldnél messzebb s hogy azok a sajátságos ásványok, melyek a delejtüre hatnak, s melyek lent, a szárazföldben vannak, éppen csak ebben a tartományban fordulnak elő s a Föld más részeiben nincsenek is efféle ásványok. Már most, azokat a földrészeket, melyek igy a delejtü hatása alatt vannak, könnyen hatalmába keritette az uralkodó, főlényes helyzetében, de hatalma nem terjed tul az ország határain.
Olyankor, mikor a delejtü függőlegesen áll a vályuban: a sziget egy helyben lebeg: mindkét pontja egyenlő távolságban lévén a földtől, az egyik lefelé huzza, a másik fölfelé taszitja a szigetet, igy aztán nem áll be gyorsulás.
Erre a delejtüre megbizott csillagászok vigyáznak, ezek adják meg időről-időre a szigetnek azt az irányát, amit őfelsége óhajt. Életük nagy részét az égitestek vizsgálatában töltik: nagyitóüvegeik sokkalta élesebbek és jobbak, mint a miéink. Legnagyobb csillagvizsgálójuk csak három láb széles és mégis tisztábban mutatják a csillagokat, mint a mi száz láb átmérőjü lencséink. Olyan felfedezéseket tettek, amilyenekről nem is álmodnak az európai csillagászok: tizezer állócsillagot jegyeztek fel: mi harmadrészéről se tudunk. Felfedezték a Mars két bolygóját, a belső, a főbolygó, háromszoros, a külső ötszörös átmérőjének távolságában kering; az első tiz, a másik huszonegy és fél óra alatt kerüli meg a Marsot.
Feljegyeztek kilencvenhárom különféle üstököst és pontosan megállapitották visszatérésük idejét. Ha igazak a megfigyelések, kivánatos volna, hogy nyilvánosságra kerüljenek: az üstökösökről szóló gyenge és hiányos elméleteket a csillagászati tudományok többi ágainak tökélyére lehetne emelni általuk.
Ami a királyt illeti, ő volna a világ legkorlátlanabb uralkodója, hacsak rá tudná venni minisztereit, hogy támogassák őt ebben, ezeknek azonban többnyire a szárazföldön vannak birtokaik és meggondolva, hogy udvari kegyencnek lenni nagyon bizonytalan állapot: inkább nem egyeznek bele, hogy az országot rabszolgává tegyék.
Két módja van a királynak, engedelmességre birni a népet, ha valamelyik város fellázad vagy megtagadja az adót. A szelidebbik eljárás az, hogy a fellázadt város fölé emelik a szigetet, nem mozdulnak onnan, mire az illető városra nem süt a nap, nem esik az eső, a lakókat elárasztja a piszok, megfertőzi a betegség. Ha a felkelés nagyobbméretü, egyidejüleg köveket is dobálnak le rájuk felülről, ami elől csak pincékbe és barlangokba lehet elbujni, mig a házak tetejét összerombolják a kövek. Végre, ha még tovább makacskodnak, vagy bujtogatják a népet: akkor az utolsó ráció következik: az egész szigetet ráejtik a városra, amit ez pillanat alatt emberestül, házastul porrázuz. Ez azonban nagyon kivételes rendszabály, amihez csak utolsó esetben nyul az uralkodó: nagyon kockázatos lépés ez, amit a miniszterek se igen mernek ajánlani, mert nagy baj volna, ha gyülöltté válnék a nép előtt az a sziget, mely a király dominiuma.
Van még egy másik ok is, ami végett ennek az országnak uralkodói nagyon is óvakodnak az ilyen borzasztó eljárástól, hacsak végzetes kényszerüség nem lép fel. Lehetnek ugyanis abban a városban, melyet összezuzásra itéltek, magas sziklák, vagy tornyok, vagy kőoszlopok: már most egy hirtelen zuhanás megsérthetné a sziget fenekét, avagy alsó lapját, mely mint emlitettem, gyémántból van ugyan és kétszáz rőf vastag, mégis, egy erős lökéstől megrepedhet, vagy megpattanhat valami tüztől, ami a kéményekből száll fel. Éppen ezért a király, ha nagyon haragszik s elhatározza, hogy megtöri a lázongó várost, mindig ugy rendeli, hogy rendesen és óvatosan sülyedjen a sziget, részint alattvalói iránt érzett gyöngédségből, részint talán attól tartva, hogy megreped a sziget feneke, mely esetben, a tudósok véleménye szerint, a delejtü már nem tudná felemelni a szigetet, hanem az egész tömeg lezuhanna a földre.
Egy régi törvény rendelete szerint sem az uralkodó, sem két idősebb fia nem hagyhatják el a szigetet, a királyné is csak akkor, ha tul van a gyermekágyon.