Volt egyszer egy asszony s annak három leánya. A legidősebb leányt Egyszemünek hívták, mert annak csak egyszeme volt, a homloka közepén; a középsőt Kétszeműnek, mert annak két szeme volt, mint más embernek; a harmadikat Háromszemünek, mert annak háromszeme volt, még pedig egy ennek is a homloka közepén. Kétszemüt, merthogy olyan volt, mint más közönséges ember, nem állhatta még az édes anyja sem, hát még a testvérei! Ha lehetett volna, megfojtják egy kanál vízben. Folyton szidták, verték, rongyos ruhában járatták, ételmaradékon tartották s azt is mikor kapott, mikor nem, de már annál bővebben kijutott része a munkából.
Történt egyszer, hogy Kétszemü kiment a rétre a kecskével. Egész nap őrizni kellett azt, pedig reggel alig hajitottak neki egy falás kenyeret. Nagyon éhes volt szegény, leült s keservesen sírt magában. Amint így sirdogált, egyszerre csak melléje lép egy szép asszony, aki nagyon hasonlitott Szűz Máriára (bizonyosan ő is volt és senki más) s kérdi:
– Miért sírsz, Kétszemü?
– Hogyne sírnék, mikor azért, mert két szemem van mint más embernek, sem anyám sem testvéreim nem szenvedhetnek, ütnek, vernek, éheztetnek, rongyosan járatnak. Most is olyan éhes vagyok, hogy majd meghalok!
Mondta Szűz Mária:
– Ne sírj, Kétszemü, ne félj, nem éhezel többet, csak szólj a kecskédnek:
/P Kecském, kecském, jer ide, Teríts asztalt izibe, – P/
meglásd, mindjárt terített asztal áll előtted, ehetsz, amennyi beléd fér. Hogyha aztán jóllaktál, s nincs szükséged az asztalra, szólj csak megint a kecskének:
/P Kecském, kecském, jer ide, Vidd az asztalt izibe, – P/
s mindjárt eltünik az asztal, mintha föld nyelte volna el.
Ezt mondotta Szűz Mária s azzal elment. Gondolta Kétszemü, ő bizony mindjárt meg is próbálja, mert szörnyen éhes, s mondta:
/P Kecském, kecském, jer ide, Terits asztalt izibe! P/
Alig, hogy kimondta az utolsó szót, előtte állott egy kicsiny asztalka, megterítve szépen, aranykanál, kés, villa rajta, étel, ital bőven. Kétszemü szépen összekulcsolta a kezét, elmondotta az asztali imádságot, aztán evett, ivott s mikor jóllakott, szólt ismét:
/P Kecském, kecském, jer ide, Vidd az asztalt izibe. P/
Abban a pillanatban eltünt az asztal s ami rajta volt, minden.
Este, mikor haza ment a kecskével, valami maradék ételt vetettek eléje, de Kétszemü hozzá sem nyult, reggel pedig, mikor a kecskét kihajtotta a rétre, otthon hagyta a neki szánt száraz kenyeret. Első nap, második nap a testvérei nem vették ezt észre, de mikor napról napra igy történt, mégis csak észrevették s erősen csudálkoztak.
– Ez valami tilos úton jár, mondták egymásnak. Bizonyosan valaki enni ad neki a réten. Meg kell nézni, mi van a dologban!
Elhatározták, hogy másnap Egyszemű is kimegy a rétre, mintha ő is őrizni akarná a kecskét. De Kétszemű megsejdítette, hogy Egyszemű miben sántikál s mikor a kecskével kiértek a mezőre s ottan belecsapták a jó magas fűbe, mondta Egyszeműnek:
– Üljünk le, Egyszemű, majd énekelek neked.
Fáradt volt Egyszemű nagyon a rekkenő melegtől s a szokatlan járástól-keléstől s Kétszemű folyton ezt énekelte:
/P Ébren vagy-e, Egyszemű? Aluszol-e, Egyszemű? P/
Addig énekelt, hogy Egyszemű elálmosodott s elaludt. Csak erre várt Kétszemű, elmondta a mondókáját, az asztal megterűlt, evett, ivott, aztán mondta:
/P Kecském, kecském, jer ide, Vidd az asztalt, izíbe. P/
– s azonnal eltűnt az asztal. Akkor Kétszemű felébresztette Egyszeműt s mondta neki:
– Na, te szépen megőriznéd a kecskét. Tőled ugyan világgá mehetne. De most jerünk haza, esteledik már!
Otthon Kétszemű ismét maradék ételt kapott, de nem nyúlt hozzá s Egyszemű sem tudott semmit mondani, mivelhogy aludott egész nap.
Másnap reggel Háromszemű ment vele a rétre, Kétszemű neki is elkezdett énekelni:
/P Háromszemű ébren vagy-e? P/
De ahelyett, hogy így folytatta volna:
/P Háromszemű aluszol-e? P/
így folytatta:
/P Kétszemű te, aluszol-e? P/
s folyton ezt énekelte:
/P Háromszemű ébren vagy-e? Kétszemű te, ébren vagy-e? P/
Erre az énekre bekoppant Háromszeműnek a két szeme, ez a két szem el is aludott, de a harmadik nem. Háromszemű behunyta ugyan ravaszságból a harmadik szemét is úgy féligre, hogy jól lásson mindent, a mi történik. Mikor aztán Kétszemű azt hitte, hogy Háromszemű aluszik, mondta az ő mondókáját:
/P Kecském, kecském, jer ide, Teríts asztalt izibe! P/
Az asztal megterűlt, evett ivott, aztán mondta:
/P Kecském, kecském, jer ide, Vidd az asztalt izibe! P/
Eltűnt az asztal, mintha nem is lett volna.
Akkor Kétszemű felébresztette Háromszeműt s mondta neki:
– No, te is szépen megőriznéd a kecskét! Egész nap aludtál. De most csak menjünk haza.
Mikor hazamentek, Kétszemű hozzá sem nyúlt a maradék ételhez, de most már akár nyúlt, akár nem: a Háromszemű elmondta, mit látott.
– Úgy-e, mondta az asszony. Hát ő jobban akar élni, mint mi! No, megállj!
Még aznap este megölték a kecskét, hogy többet asztalt ne teríthessen Kétszeműnek. Hej, sirt szegény Kétszemű, nem volt otthon maradása, kiment a rétre, ott leűlt, úgy sírt, úgy kesergett magában. Hát egyszerre csak ott áll mellette Szűz Mária s kérdi:
– Mért sírsz, Kétszemű?
– Hogyne sírnék, mikor az én drága, jó kecskémet, ki nekem asztalt terített, megölte az anyám. Most megint éhezhetek, mint azelőtt!
Mondotta Szűz Mária:
– Ne sirj, hanem menj haza, s kérjed a testvéreidet, hogy adják neked a kecske körmét, azt temesd el az ajtótok elé, meglásd, hogy szerencsét hoz az reád.
Ezt mondta Szűz Mária, azzal eltűnt, Kétszemű pedig haza ment s mondta testvéreinek:
– Halljátok-e, adjatok nekem is valamit a kecskéből. Adjátok nekem legalább a körmét.
– Na, azt ugyan viheted, kacagtak a leányok s oda dobták neki a kecske körmét. Kétszemű este lopva elásta a körmöt az ajtó elé s aztán lefeküdt, mintha semmi sem történt volna.
Másnap reggel, mikor fölkeltek s kiléptek az ajtó elé, majd megvakúltak a szertelen ragyogástól: egy csudaszép aranyalma-fa állott az ajtó előtt, szebbnél-szebb aranyalmák csakúgy megfonták az ágait. Ámúltak, bámúltak, nem tudták elgondolni, hogy kerűlt oda az aranyalma-fa, csak Kétszemű sejtette, hogy ez a kecske körméből nőtt ki, semmi egyébből.
– Eredj, Egyszemű, mondta az anyja, mássz fel a fára s szedj almát róla.
Egyszemű felmászott a fára, de amint az almák után nyúlt, az ágak kiszaladtak a kezéből, nem volt annyi istenes lelke, hogy csak egy almát is le tudjon szakítani. Most Háromszeműt küldötte fel az anyja, de hiába kinlódott, kapaszkodott erre, arra, ő sem tudott leszakítani, de még egy almát sem.
– Hátha nekem sikerűlne, mondotta Kétszemű. Talán megpróbálom.
– Ugyan, mit akarsz a két szemeddel? csúfolódtak vele a testvérei. Feküdjél le s aludjál.
De Kétszemű mégis felmászott a fára s im, az ágak nem távolodtak el tőle, de sőt inkább mintha önként hajlottak volna feléje, s egy jó kötény aranyalmát hozott le a fáról.
Most még jobban irígykedtek Kétszeműre, még rosszabbúl bántak vele, mint eddig, ahelyett, hogy megbecsűlték volna.
Na, telt, múlt az idő, egyszer a leányok éppen a fa mellett állottak mind a hárman, mikor arra jött egy dali, szép királyfi. Ahogy a leányok meglátták, rögtön elbújtatták Kétszeműt egy üres hordó alá, mely ott állott a fa mellett. Azért bújtatták el, mert Kétszemű rongyos volt szegény s szégyenlették. Jön a királyfi, megáll, csodálja a fát, kérdi a leányoktól, hogy: – Kié a fa? Aki neki abból egy ágat adna, kivánhatna tőle akármit.
– Kié volna, mint a miénk, felelt Egyszemű, meg Háromszemű begyesen s mindaketten neki estek a fának, hogy egy ágat leszakítsanak, de hiába erőlködtek, csak egy levélkét sem tudtak leszakítani.
– Na, ez igazán csodálatos, mondotta a királyfi, hogy a tiétek a fa s még sem tudtok egy ágat leszakítani róla.
A leányok váltig erősítették, hogy övék a fa, de amíg erősködtek, kigurúlt a hordó alól egy pár aranyalma, éppen a királyfi lábához. Kétszemű gurította ki haragjában, mert a testvérei nem az igaz valóságot mondották.
– Hát ezek az almák honnét gurúltak ide? kérdezte a királyfi.
Nagy kénytelen-kelletlen megmondták, hogy van nekik egy csúnya, rongyos Kétszemű testvérük, az gurított ki almát, mert mindig van alma nála, lopja, lopocskolja az almát, mikor ők nem látják.
– Jere csak elé, Kétszemű, szólt a királyfi, hadd lássalak!
Kétszemű kibújt a hordó alól, de bezzeg szeme-szája tátva maradt a királyfinak, mert hiszen rongyosnak rongyos volt Kétszemű, de olyan szép, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem.
– Tudnál-e egy ágat letörni nekem? kérdezte a királyfi.
– Hogyne tudnék, mondotta Kétszemű. Enyém ez a fa!
Abban a pillanatban letört egy ágat s odaadta a királyfinak.
– Mit adjak cserébe, Kétszemű? kérdezte a királyfi.
– Semmit, felelt Kétszemű, csak vigy magaddal, mert itt folyton éhezem, ütnek, vernek, csúfolnak engem.
– Bizony ha úgy, jere velem, mondotta a királyfi, enyém vagy te s enyém is leszel, míg a világ s még két nap!
Azzal fölkapta a nyeregbe s úgy elvágtatott vele, mint a gondolat. Még az nap megérkeztek a királyi palotába, ott Kétszeműt felöltöztették aranyos ruhába, papot hívattak, nagy lakodalmat csaptak, hét nap s hét éjjel állott a lakodalom.
Még csak most irígykedtek igazán Kétszeműre a testvérei, mikor látták, hogy milyen nagy szerencse érte.
– No, vígasztalták magukat, legalább az aranyalma-fa nekünk maradt. Aki erre jár, megcsodálja s ki tudja, még minket is érhet nagy szerencse.
Bezzeg lefittyent másnap reggel az ajakuk! Az ám, hire, pora sem volt az almafának, még az éjjel eltűnt s reggel ott állott a Kétszemű ablaka alatt!
Most már csakugyan várhatta a szerencsét Egyszemű s Háromszemű. Merthogy nem dolgoztak, leszegényedtek, koldulásra vetemedtek. Igy járták be az országot s egyszer csak betévedtek a király udvarába is, oda, hol Kétszemű volt a királyné. Hallja egyszer Kétszemű, hogy künn az ajtó előtt keservesen síránkozik két asszony, kimegy, nézi, nézi őket, hát Egyszemű az egyik, Háromszemű a másik. De bezzeg elfelejtette, hogy vele olyan cudarúl bántak, szép gyengén megfogta a kezüket, bevezette, jól megvendégelte s többet el sem eresztette őket.
Így volt, vége volt, mese volt.
[Transcriber's Note:
Javítások. Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
15 célba vette, míkor célba vette, mikor
16 nem tatálta helyét nem találta helyét
28 – Mit nyávogtak – Mit nyávogtok
33 Gyerünk, birkózunk. Gyerünk, birkózzunk.
39 mindjárt felfailak mindjárt felfallak
41 szépen bevartta szépen bevarrta
45 kell meghallniok kell meghalniok
55 maradjatok itt Szerencsére maradjatok itt. Szerencsére
56 gombos meg a varrótűhöz gombos- meg a varrótűhöz
56 léptek lábujhegyen léptek lábujjhegyen
59 „Aki iszik Aki iszik
60 pataknak, Hanem pataknak. Hanem
71 – Mondta a második: Mondta a második:
72 Közra fogták Közre fogták
84 kogy az apjok hogy az apjok
87 madárka leszállot madárka leszállott
88 itt megebédelunk itt megebédelünk
99 ger-:licék… Gondolta gerlicék Gondolta:
100 sötétben félresurraut sötétben félresurrant
101 hirtelen bessurrant hirtelen besurrant
114 olyan söté van olyan sötét van
114 anyja megitltja anyja megtiltja
115 dolgom vollt dolgom volt!
116 uri dolgod tesz uri dolgod lesz
125 itthon van-e itthonn van-e
135 fülel-jobbra-balra fülel jobbra-balra
137 fel nem vítte fel nem vitte
139 másik modta másik mondta
143 mndenik megajándékozta mindenik megajándékozta
144 Hát híszen Hát hiszen
151 még akkoz… adta gonosr még akkor… adta gonosz
151 két tányérocska hét tányérocska
153 csendesesen vetkeződtek csendesen vetkeződtek
155 magában Hófekérke magában Hófehérke
162 Hófekérke ma is él Hófehérke ma is él
165 szívébe nyíllalott szívébe nyílallott
166 mondta a kírályfinak mondta a királyfinak
173 Fölvétetette a kővé Fölvétette a kővé
175 hűszolgánk életét, de de fel hű szolgánk életét, de fel
179 megvoltak, mondta megvoltak, mondta:
179 „Rigócsőrü királyfié! „Rigócsőrű királyfié!
181 valamelyik jsmerőse valamelyik ismerőse
187 küldötte utánuk küldötte utánnuk
187 ot,… a szolgákt ott… a szolgák,
192 rokka metlé rokka mellé
194 kicsí emberkének kicsi emberkének
197 másik meszárszékhez másik mészárszékhez
204 fölvezette a a fölvezette a
206 ezt a királykísasszony ezt a királykisasszony
208 rettendő nagy rettentő nagy
224 Níncs annál Nincs annál
225 vele a a feleségét vele a feleségét
232 vissza Hiszen vissza. Hiszen
237 az éjszakára, az éjszakára.
251 maparak királya hadat madarak királya hadat
258 feleségemnél is, S feleségemnél is. S
266 hagyja a kiráiyságot hagyja a királyságot
276 minha a sárkány mintha a sárkány
276 aölébe kpta ölébe kapta
281 dermedett, Akkor dermedett. Akkor
283 visszadom a testvéredet visszaadom a testvéredet
292 ahol van ní ahol van ni
295 víssza is ugrott vissza is ugrott
297 bundámból a havat, bundámból a havat.
304 megmutatom az utat, megmutatom az utat.
306 meghalt a kírályné meghalt a királyné
309 Mond meg nekem Mondd meg nekem
311 A hét Sváb. A hét sváb.
319 volt a nvakukon volt a nyakukon
339 Most mar Most már
341 része a munkából, része a munkából.
341 kenyeret, Nagyon kenyeret. Nagyon
341 szép aszony szép asszony]