Volt egyszer egy szegény ember, kinek nem volt egyebe, csak egy riska, vaszka, csonka tehene; de a szomszédjának, ki pap volt, tiz darab fejős marha járt ki az udvarából.
Itt egyszer katonaság érkezik a szegény ember falujába, s mig ehhez párosával szállásolták be a vitéz urakat, addig a szomszédja megse érezte a katona-tartást, mintha ott se lettek volna.
Hogy meghagyta az Isten a vasárnapot érni, a szegény ember és az egyik katonája templomba ment, hol a pap azt találta prédikálni: Adjatok a szegénynek a mi van, mert az Isten ezer annyit ad helyette.
Hogy hazament a szegény ember és a katona a templomból, azt találja mondani a vitéz ur a szegény embernek:
– Hallod-e te szegény ember, egyet mondok, kettő lesz belőle: voltál-e ma a templomban?
– Voltam katonauram, voltam.
– Hát tudod-e mit kukorikult az a lelki kakas?
– Hogy adjunk a szegénynek azt, a mit, mert az Isten ezer annyit ad helyette.
– No ládd, ugy-e van neked egy csonka riska tehened?
– Van katonauram, van.
– Hát csak azt akarom mondani, hogy vágasd te le azt a vaszka, riska tehenet, és méresd ki a szegényeknek, mert az Isten, mint a pap mondá, ezer annyit ad helyette.
– Jó lesz biz az, vitéz uram.
És a szegény ember riska tehenét, csakugyan levágták és kimérték a falu szegényeinek.
Itt lelkem teremtette mi történik a dologból, mi nem, másnap estve tehéneresztéskor, hogy hogy nem, a pap tíz tehene, tán a vér szagára, mind a szegény ember udvarára jött be.
– No szegény ember, mondja a katona, nem hijába papolt az a pap, mert ládd egy helyett tiz tehén jött be az udvarodra: azért fogd szarvon mind a tizet s kösd be az óladba; mert ezt neked az isten adta.
A szegény ember azonképen cselekedett, a hogy a katona mondta; mind a tiz tehenet bekötötte a maga óljába; de egy kevés idő mulva nagy haraggal átjön a pap s kérdi, hogy merészelte bekötni az ő tiz darab jószágát?
De a pap is más malomba őrletett, meg a szegény ember is; mert ez mindig csak ezt a nótát fujta: „hogy ezt neki az isten adta.“
A pap, hogyim semmire se tudott menni a szegény emberrel, azt találja mondani:
– No szegény ember, azé legyen a tiz tehén, a ki hamarább köszön egymásnak jó reggelt.
És ezt a katona ugy félfülről mind jól hallotta, s hogy eltávozott a pap, azt mondja a szegény embernek:
– No szegény ember cseréljünk ruhát, te add ide nekem a tiédet, én meg odadom az enyémet.
Ugyis lett. A szegény emberrel ruhát cserélt a katona, ki még az nap estve, hogy besötétedett, belopódzott a pap házába s elbujt a kályhalyukba.
A pap, közbe légyen mondva, a gazdasszonyát szerette. Ezért ugy három óra tájban zörget a szakácsné ajtaján, kérdvén:
– Hogy híják ezt a várost?
– Róma, felelt a gazdasszony.
– No ha Róma, én meg a pápa vagyok: azért ereszsz be szivem szép szerelme.
És a gazdasszony beeresztette a papot. Ez a huszárnak még a soknál is több volt, nem szólt semmit, hanem szép csendesen kibujt a kályhalyukból s hazament a szállására.
A katona aztán a szegény embert a szomszédba küldte s megtanitotta, hogy ott mit mondjon.
A szegény ember át is ment s köszön a tiszteletes urnak:
– Jó reggelt tiszteletes uram!
– Fogadj isten szegény ember! Hát már fölkelt, én ép most akartam átmenni kendhez.
– Haj, én megelőztem a tiszteletes urat s hamarább fölkeltem, mert már akkor is itt voltam, mikor a pápát Rómába eresztették.
– Jaj, csak hallgasson kend, szólt a pap, s inkább legyen a kendé tíz darab tehenem.
Igy nyerte meg a fogadást az egyszerü szegény ember.